Csak a kontraszt miatt mondom

Legutóbb ott kezdtem és hagytam is abba, hogy bemutatkoztam, és felfedtem a motivációimat, ám egy szót sem szóltam magáról a folyamatról, hogyan is, mint is gondoltam én ezt a hogyan lányságot.

Új barátnőm, Az alli diéta című könyv szerint a módszer azoknak való, akik készen állnak arra, hogy változtassanak az életmódjukon.

Bevallom, elég bizonytalan, és egyben nagyon is magabiztos vagyok. Kicsit önellentmondás, tudom, ezért elmesélem, hogy honnan indulok.

Alapvetően 3 étkezési mód figyelhető meg nálam, attól függően, hogy milyen a napom.

Dolgozom: reggel felkelek, és rögtön kávéval indítok. Elkészülődöm (tusolás, napi sajtó, fésülködés, fogmosás… miegymás) majd nekilódulok. Út közben újabb kávé. Munka közben az ideget eszem, mert vagy nem lehet mást (munkahelye válogatta eddig) vagy épp nagyon belemerülök abba, amit csinálok, és eszembe sem jut enni. (Ilyen a mostani munkahely.) Azért mentségemre legyen mondva, hogy rengeteget iszom, (napi 2-3 liter lazán megvan) talán pont ezzel csapva be a szervezetemet és a gyomromat. Mikor hazaérek, akkor lecsúszik pár falat, de alapvetően még ekkor sem étkezem rendesen. Azzal megvárom az estét, és 21 óra után már retteg a hűtő. Akkora zabálásokat rendezek ilyenkor, hogy minden dietetikus és tornajógi holtan esne rá a dvd-éire, ha látna. És miket szoktam enni? Tészták, sajtok, gabonafélék… tegnap épp pörkölt volt. :)
Ügyet intézek, rohangálok: elindulok kora hajnalban, bár azért kávét tudok magamhoz venni. A lendület hamar elfogy, így jártamban-keltemben még vagy két adag lecsúszik. Amikor már szédelgek az éhségtől, akkor keresek egy gyorséttermet, és két pillanat alatt eltüntetem az aktuális menüt. Pizza, hamburger, tésztaféle… attól függ, hogy mit találok épp. Lazán beleringatom magam abba a hitbe, hogy legalább meleg ételt ettem. Este persze őrült módjára tépem a hűtőt, tömöm a kenyeret és iszok, mint a kefekötő, mert ha a napom szaladgálással telik, akkor még a folyadékpótlás is sokszor kimarad.
Nem csinálok semmit: ez az állapot ritkán fordul elő, (tipikus ünnepi magatartás) de akkor oly mértékben tudom pótolni az egész évben kimaradt étkezéseket, hogy valami hihetetlen. Egész nap eszem valamit. Normális rendszer persze ebben sincs, mert vagy sütemény van a kezemben, vagy egy szendvics, vagy a töltött káposztával méregetjük egymást… de valamit mindig ennem kell. Vagy inni, mert ilyenkor is könnyedén megiszok napi 2-3 liter folyadékot.

Jogos a kérdés, és a közutálat, hogy akkor mégis miért nem vagyok legalább 180 kiló?

Sokáig mondogattam, hogy bizony a jó gének, de egy ilyen cikk kapcsán őszintének illik lenni.

Voltam 68 kiló pár éve. Szépen rám rakódott a mértéktelenül rendszertelen zabálás és a testmozgás hiánya, míg önhitten abba ringattam magam, hogy milyen jó kis génjeim vannak nekem.

Vannak persze, de van másom is.

Végül a gyomorfekély, melyet nem részleteznék, hogy mi okozott, lerántott rólam 20 kilót 8 hónap alatt.

Tehát igenis össze tudom én szedni a súlyomat, ha nem figyelek, s bizony érzem magamon egy ideje, hogy a szervezetem ráállt a tartalékoljuk már valahová ezt a sok méreganyagot üzemmódra.

De ezúttal nem bízom egy betegségre a piszkos munkát!

„Sokan éveket töltenek azzal, hogy egyik diétát a másik után próbálják ki, de még nincsenek tisztában azzal, hogy mit és mennyit ehetnek. A bizonytalansághoz hozzájön még a modern élet állandó nyomása, az időhiány és a főzési tudomány terén meglévő önbizalomhiány, nem utolsósorban pedig a ma már mindenhol fellelhető „kísértő”, és félkészen könnyen elérhető ételek.”