2012. május 18., péntek

Az orvostól jövök


Ma meglátogattam a házi orvosom, és előadtam neki nagy tervemet, miszerint megtérek, és egészségesebben fogok élni.
Azt a kétkedő mosolyt látni kellett volna, de nem ellenkezett, és belevágtunk a vizsgálatokba.

Mivel nincsenek szívpanaszaim (évek óta ugyanahhoz az orvoshoz járok) így EKG-t nem csináltunk, de óva intett attól, hogy azonnal maratont fussak, vagy drasztikus koplalásba kezdjek. Nem kérettem magam, és  naná, hogy beleegyeztem. :)
A vérnyomásom 90/60, ami nálam teljesen normális egy kávé után.

Felteszem, ha jobban elengedtem volna magam az évek során, akkor több vizsgálaton kellett volna átesnem, de így elég volt egy láttamozás, amit semmiféleképpen nem hagytam volna ki.

A könyv is írja, de magamtól is tudom, hogy drasztikusabb életmódbeli változások előtt mindenképpen célszerű egyeztetni azzal, aki jártasabb az egészségügyben, mint mi.

Kezdetben egyébként sem gondoltam nagy aktivitásra, ami a testmozgást illeti.
Itt a jó idő, így újra futnék naponta egy keveset, és persze ott a házimunka, amit majd nagyobb elánnal végezek. :)
Ha pedig ezektől nem purcanok ki, akkor emelem a tétet.
Mondjuk én már attól is ki szoktam fáradni, ha jógát nézek a tévében, de most szentül elhatároztam, hogy nem leszek többé puhány.

Le a narancsbőrrel! Le a rossz szokásokkal!

„A testmozgás nemcsak a testednek hasznos. Jól ismert tény, hogy jót tesz a hangulatnak, és kiváló stresszoldó… Óvatosan fogj hozzá, és lassan fokozd a tempót.”


Az alli diéta
Segít 50%-kal többet lefogynod
Oldalszám: 324
ISBN: 9789638844903
Ára a kiadón keresztül megrendelve: 999Ft
                                                          www.corleonis.hu
                                                 corleonis@t-online.hu


Az első részhez kattints ide.


0 megjegyzés:

Hozzászólás írása:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...